Menü Bezárás

Milyen szerszámok kellenek egy asztalosnak?

Szerintem mindenki életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzi, hogy szüksége van valamilyen hobbira, egy olyan dologra, mely örömöt okoz neki, leköti, eltereli figyelmét a mindennapok problémáitól.

Jómagam is így vagyok ezzel. Hosszú idő telt el kereséssel azóta, hogy megfogalmazódott bennem, keressek egy olyan elfoglaltságot, mely hozzám közel áll.

Teljesen véletlenül „futottam” bele egy olyan oldalba az interneten, ahol teljesen kezdő emberek, lakóautóvá alakítják az olcsón megvásárolt, használt, dobozos teherautóikat. A legtöbben faanyagot választanak a guruló ház kialakításához, persze vannak kivételek is.

A fa szerintem is megfelelő választás egy ilyen projekt kivitelezéséhez, hiszen könnyen alakítható, formálható, viszonylag olcsó, bárhol beszerezhető, és megfelelő lehetőségeket biztosít egy kreatív elme szabadon szárnyalásához.

Egy ismerősöm, pont eladásra kínálta teherautóját, így ismertem annak hátterét. Tudtam, hogy nem lesz „zsákbamacska” a vásárlás, így gyorsan üzletet kötöttünk. Rendelkezésre állt már az alap, de a neheze, most kezdődött. Egy asztalos ismerősöm segítségét kértem, aki a tanácsok mellett egy listával is szolgált a szükséges eszközökről, ahhoz, hogy az üres doboz, „lakássá” változhasson.

Nyilván, mivel fával szeretnék dolgozni, ezért ugyanolyan szerszámokra van szükségem, mint amiket egy asztalos is használ. De melyek is ezek pontosan? Nézzük meg részletesen.

Mérőszerszámok:

Talán nem árulok el nagy titkot, de mint minden szakmánál, ahol anyagokat kell szabni, az asztalos esetében is szükség van mérőeszközökre. Vonalzó, csapó zsinór, mérőszalag, derékszög, formakijelölő sablon, minden asztalosnak rendelkezésre kell, hogy álljon.

Kéziszerszámok:

A fával való munka megkerülhetetlen része, hogy olyan szerszámok használata is szükséges lehet olyan helyeken, ahol elektromos társaik nem boldogulnak. Gondolok itt például harapófogóra, szegkiemelőre, furdancsra, vagy különböző gyalukra, reszelőkre kisebb méretű fűrészekre, vagy vésőkre és kalapácsra.

Védőeszközök:

Minden szakmának, így asztalosságnak is megvannak a veszélyforrásai. Egy jó minőségű kesztyű és egy védőszemüveg sok baj megelőzésében szerepet tölthet be.

Munkaasztal:
Akár profi, akár amatőr szinten foglalkozunk fával, egy munkaasztalra mindenképpen szükségünk van. Alapszinten elég lehet két asztalosbakra fektetett vastagabb lemez vagy deszka, de aki ezzel keresi a kenyerét, szüksége lesz egy asztalos munkapadra.

Elektromos szerszámok:
Vannak olyan munkafolyamatok, melyek elvégzését nagyban megkönnyíti, egy jó minőségű elektromos szerszám. Nem kell hangsúlyoznom, hogy mennyivel, egyszerűbb géppel behajtani egy csavart, ahelyett, hogy azt kézzel kellene megtenni. Minden asztalos és hobbi szintű felhasználó, ezért érdemes, ha tart egy fúrógépet, melyhez, ha csatlakozik állvány, akkor több mindenre alkalmas lehet. Szintén szükséges egy csavarbehajtó, egy csiszológép, dekopírfűrész, körfűrész, felsőmaró.

Profi elektromos szerszámok:
Azok, akik nem csak alkalmankénti barkácsoláshoz használnának gépeket, hanem napi szinten, nem mehetnek el amellett a tény mellett, hogy be kell ruházniuk egy komolyabb egyengető gyalugépre, esetleg szalagfűrészre. Ezek a gépek nem olcsóak, és helyigényük is jelentős.

Akár asztalosok vagyunk, akár csak hobbiból vagy alkalmanként szeretnénk fával foglalkozni, az ebben a cikkben felsorolt gépek és szerszámok mind szükségesek lehetnek bármilyen projekt véghez viteléhez. Megpróbáltuk összeállítani egy olyan listát, melyet, ha valaki végigolvas, talán nem éri meglepetés, mikor eszközöket, szerszámokat vásárol, illetve a laikusok megtudhatták, milyen szerszámok kellenek egy asztalosnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük