Menü Bezárás

4 tavaszi kerti szerszám

Tavasszal elkezd újraéledni a természet, ezzel együtt az emberek is ismét életre kelnek, boldogabbak, azonnal indulnak a szabadba, hogy friss levegőt szívjanak és napfényt gyűjtsenek be. Ilyenkor elkezdődnek azonban a kerti munkálatok is, így mondani sem kell, hogy mennyi feladat vár azokra, akik ezzel foglalkoznak. Fontos tudni azonban, hogy kertészkedni megfelelő eszközök nélkül szinte lehetetlen. 

Ebben a cikkben bemutatjuk azokat a kerti eszközöket, amik nélkül lehetetlen a föld és a virágok gondozása tavasszal. 

Tavaszi kertápolás

Márciusban érdemes azzal kezdeni, hogy megnézzük a tárolót, hogy minden kerti szerszám használható-e, nehogy munka közben derüljön ki, hogy valamelyik eszköz nem működik. Előfordulhat ugyanis, hogy az adott kellék a tél folyamán tönkrement, esetleg már az őszi rendezés során elhasználódott Ezeket itt az ideje lecserélni. De nézzük, hogy melyekre van szükség ilyenkor. 

A legfontosabb kerti szerszámok tavasszal

Az első csoportba tartoznak a föld előkészítéséhez szükséges eszközök, mint az ásó, kapa, villa, valamint a gereblye. Minél több van, annál jobb, hiszen mind más munkafolyamathoz jön jól. Ezek elengedhetetlenek a márciusi időszakban, hiszen miután már nem fagy, a földet muszáj egy kicsit átforgatni, hogy a vetőmagoknak helyet csináljunk. Szükség lesz rájuk továbbá a virágok és a palánták kiültetéséhez is, hiszen ásó nélkül sok esetben lehetetlen növényt ültetni.

A vásárláskor érdemes figyelembe venni pár szempontot, mint azt, hogy milyen talajon akarjuk majd őket használni. Az agyagos föld ugyanis sok esetben kikészíti azokat a kellékeket, amelyeket a gyártó a lazább talajokhoz készített. Ide jobb megoldás a villa, viszont ügyeljünk arra, hogy a fogása kényelmes legyen, hiszen ellenkező esetben sok vízhólyagra számíthatunk. Az eszközöket minden használat után tisztítsuk meg, így elkerülhetjük, hogy idő előtt tönkremenjenek. 

Fűrész és metszőolló

Ha tavasz, akkor itt az ideje megmetszeni a fákat és a bokrokat. Mi lenne ehhez jobb választás, mint egy minőségi metszőolló, amelynek köszönhetően a növények egészségesen tudnak fejlődni. Ügyeljünk arra, hogy éles legyen, így elkerülhetjük az esetleges fagyási vagy egyéb sérüléseket. Egy tiszta eszközzel szinte semmi esélye annak, hogy a fába vagy a bokorba kórokozók kerülnek. 

Sok esetben azonban nem elegendő egy metőszolló. Ilyenkor jól jön egy ágvágó olló vagy egy fűrész, hiszen a nagyobb ágak esetében sokkal könnyebb dolgunk van egy robosztusabb eszközzel. 

Öntözőkanna

Tavasszal bizony megkezdődik az öntözés is, így ha még nincsen otthon öntözőkanna, akkor itt az ideje beszerezni egyet. Nem feltétlenül a gyep öntözésére gondolunk, viszont a frissen ültetett virágoknak és magoknak nagy szükségünk van a nedvességre, főleg a szárazabb és naposabb napokon. 

Összegezve

Elmondható tehát, hogy se kapa, se gereblye, se metszőolló nélkül nem érdemes nekikezdeni a kerti munkáknak tavasszal. Ügyeljünk arra, hogy minőségi eszközt válasszunk, hiszen ellenkező esetben jövőre nagy valószínűséggel újat kell majd vennünk. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük